Hűtőmágnes helyett

Kedvenc (0)

Csapd fel a boldogságtérképet!

Számomra az utazás egyik kedvenc aspektusa mindig a kultúrával ismerkedés volt. Különösen érdekeltek szokások vagy koncepciók, amelyek a helyieket boldogabbá teszik a mindennapokban. Pláne, ha olyasmiről van szó, amit aztán a tudomány is igazolt! Ezeket a kifejezéseket, gondolatokat és szokásokat aztán az út végén szépen becsomagoltam és hazahoztam magammal. Most pedig átadom nektek itt. A hűtőre ugyan nem tudod kitenni, de az életedbe beépítheted őket. Ha pedig még sok hasonlóval ismerkednél tarts velünk a júniusi Boldogságatlasz workshopon!

Cafuné, az érintés ereje Brazíliából🇧🇷

A cafuné portugálul azt a mozdulatot írja le, amikor gyengéden végigfuttatod az ujjaid valaki hajában.

Beszéljünk kicsit az érintés hatalmáról!

Kimutatták, hogy azok a babák, akiknek sok érintésben van része hatékonyabban dolgozzák fel a tápanyagot, jobban fejlődnek a kognitív képességeik, kiegyensúlyozottabb a testhőmérsékletük és még sok egyéb jó dolog. Na de mi van velünk, akik már kicsit nagyobbak vagyunk?

Mindenféle izgalmas biokémiai folyamat indul be, amikor valaki megérint minket, no persze feltéve, hogy szívesen vesszük a közeledését! Az érintés aktiválja a nervus ideget, ami segít a szervezeted nyugalmi állapotba hozni és jó eséllyel csökkenti a kortizol (becenevén stresszhormon) szintjét. Aztán segíthet még olyan sejteket termelni, amelyek erősítik az immunrendszered, arról nem is beszélve, hogy a szerotonin termelést is beindíthatja (becenevén a tested természetes antidepresszánsa) egy kellemes érintés.

Tudod mivel lehet fokozni ezeket a hatásokat?

Azzal, ha úgy érintesz meg valakit, hogy nem csak nyomás, de bőrmozgás is történik.

EGY GIGA SZOROS ÖLELÉS TE LÜKE!

Menjetek és futassátok át az ujjaitokat egy szeretett ember haján, öleljétek őket magatokhoz és legyetek boldogabbak tőle!

Il dolce far niente- tanuld meg az édes semmittevést az olaszoktól🇮🇹

Mikor csináltál utoljára semmit? Nem scrolloztál a telefonodon, nem intéztel el még gyorsan valamit online, nem ‘tudtál le’ egy visszahívást. Nem könnyű semmit tenni a mai produktivitást üldöző, túlórát dicsőítő, alvást hanyagoló világban.

Én személyesen az olaszoktól lestem el a kis il dolce far nientéimet, azaz az édes semmitevés művészetét és úgy gondolok rá mintha az éves vakációmat szépen napi dózisokban fogyasztanám. Múlt héten ilyen édes semmitevéseket tartottam:

Napba mosolygás egy padon megpihenve

Ablakban ücsörgés egy pohár borral, telefon kartávolságon kívül

A kávémat szürcsölve nézni, ahogy az emberek sietnek míg én koffeines tekintettel nézelődöm

Délutáni szieszta, 15 perc is ér!

Hidd el a szétcincált mindennapjaidban sokkal többet veszítesz kimerültség okán a hatékonyságodból, mintha megállnál néha tíz percre.

Meraki- teljes szívvel, görög módra🇬🇷

A meraki görög kifejezés és annyit tesz, hogy teljes szívvel és odaadással csinálsz valamit.

Lehet az a vacsorakészítés (nincs olyan kicsi konyha, ahol ne lehetne táncolni és drámaian nagy magasságból szórni a hozzávalókat a serpenyőbe), de akár a hivatásod is.

Aminek a legjobban örültem, amikor a görögöknél először hallottam erről, hogy amennyire nagyívűnek hangzik a kifejezés, annyira széleskörűen használják. A szíved benne lehet az átrendezett nappalidban, de a világot jobbá tevő vállalkozásodban is. Semmi sem túl kicsi, hogy ‘meraki legyen’, ha szenvedéllyel és odaadással fordulsz felé.

Ha erre gondolok mindig az jut erről eszembe, hogy habár hajlamosak vagyunk arra fókuszálni, ami felett nincs kontrollunk mégis itt van ez a hatalom bennünk. Az odaadás, a figyelem, a szenvedély, amiről te döntesz mire fordítod. Sok kicsi és nagy dolgot tehetsz merakival. Minden áldott nap. Mit választasz ma?

Wabi Sabi- a tökéletlenség szerelme Japánból🇯🇵

A Wabi- Sabi a tökéletlenségben lévő szépség és lehetőség meg

látásának képessége. A szöges ellentéte a nyugati kultúrákban sokszor tapasztalt tökéletesség iránti megszállottságnak.

A wabi letisztultságot, a sabi pedig az öregedés, megkopottság szépségét jelenti.

Wabi sabi lehet

a kedvenc pulcsid, amiből ki van húzódva egy szál

az ékszer, amit nagyidtól örököltél

a kedvenc könyved, behajtott lapokkal és néhol elázott lapszélekkel

a hangos, kaotikus, színes japán utcák

a csorba bögréd, amiben a legfinomabb a kakaó

az, amikor a szeretett emberek tökéletlenségére tudsz elfogadással és szeretettel nézni, ahelyett, hogy ‘kijavítani’ próbálnád őket (nyugi, mindannyian csak próbálkozunk )

Mi a te kedvenc saját wabi-sabit képviselő dolgot? Valami, ami tökéletlen, kopott, de csupa szeretet.

Hszing-fu•a boldogság kínai hagyománya🇨🇳

A kifejezéssel Kínában találkoztam és annyit  tesz boldognak lenni. Persze nem akárhogyan! 

A hszing annyit tesz ‘szerencsés’, míg a fu-t kb úgy lehetne lefordítani, hogy ‘elég, ami van’. Azaz fenntartható boldogság összetevői, hogy tudd értékelni, amid van és legyen egy csepp szerencséd.

Milyen boldogság ez?

A fu kínai karaktere három részből áll, az egyik ruhát, a másik egy szájat, azaz ételt, a harmadik pedig földet jelképezi. Azaz, amíg van mit enned, annyi ruhád, amire szükséged van és némi földed, amit művelhetsz nem lesz baj. 

Hogyan tanulhatunk ebből?

Vedd észre, amid van! A tudatos jelenlét avagy mindfulness gyakorlása abban is segít, hogy újra és újra észrevedd és megéld az ismétlődő örömöket. Tedd magad próbára és suttogd el, hogy köszönöm, amikor a legkisebb jó ér vagy éppen rossz elkerül.

Hazaértem az eső előtt. Köszönöm.

Biztonságban vagyok. Köszönöm.

Van, akit felhívjak, ha magányos vagyok. Köszönöm.

Gyakorold, hogy örülhetsz annak, ami van! Igen, még az egészen pici dolgoknak is.

Finnország és a sisu ereje🇫🇮

A finneknél két ilyen koncepció volt, az egyik a kalsarikänni (szó szerint alsónadrágban otthon inni) a másik pedig a sisu. Nem volt könnyű döntés, de ma a sisuról lesz szó.

A sisu olyan, mintha egy koktélpohárba összeöntenéd a bátorságot, az akaraterőt, az elhatározást és a kitartást majd egy (újrahasznosítható) szívószállal elszürcsölnéd. 

Segít tovább küzdened, amikor elönt a reménytelenség, de a sisu adja a kitartást ahhoz is, ha egy új szokást akarsz meghonosítani az életedben (khm meditáció és jóga). A benned lévő sisu nem csak egy pillanatnyi bátorság, hanem egyféle szívósság, ami kell a céljaid eléréséhez.

Na persze ezzel is óvatosnak kell lenni. Jól meg kell válogatnod mivel szemben mutatsz sisut. Ha túlzottan kitartó vagy egy megterhelő munkakörnyezetben könnyen kiéghetsz. Ha nem vagy türelmes a testeddel és áttolod magad egy neked túl nehéz edzésen lesérülhetsz. Szóval a kezdeti koktél tetejére tegyél egy pötty együttérzést magad iránt, mielőtt megvillantod a benned lévő sisut.

Lagom- pont elég a svédeknek, neked is jó lesz🇸🇪

A lagom annyit tesz pont elég. Elégedettség azzal, amid van és aki vagy most. Nem elvenni többet annál, amire szükséged van és kicserélni a ‘Hogyan lehetne több?’ kérdést arra, hogy ‘Ez talán már elég?’. Nem túl sok, nem túl kevés és egyáltalán nem egy szomorú beletörődés! A svéd életmód egyik jellemzője, hozzáállás az élethez.

Hogyan hozhatod be a lagomot az életedbe? Keresd az egyensúlyt az életed területei között! A svédek imádják a kávészüneteiket (fikának hívják és patakokban csobog a finom kávé na meg sosem fogy el a fahéjas csiga) és hiszik, hogy többet dolgozni nem jelenti, hogy keményebben dolgozol.

A lagom filozófiájában nincs helye felhalmozásnak vagy pocséklásnak. Egyféle minimalizmus, ami a minőséget priorizálja a mennyiséggel szemben. Kapszularuhatárak a svéd nők szekrényében, a letisztult terek és a gyönyörű használati tárgyak mind azt üzenik: a pont elég nem jelenti, hogy nem lehet nagyszerű!

Megenni a maradékokat, bekuckózni péntek este mind lagom. A természettel kíméletesen bánni és nem használni több erőforrást, mint amire szükséged van igazi lagomság.

A lagom szó akkorról ered, amikor a vikingek a mézsört adták körbe.Ha pont eleget iszol a közös kupából mindenkinek jut. Így van ez a természeti erőforrásokkal is. Több lagom, kevesebb pocséklás. 

Nem akarsz lemaradni a következő blogbejegyzésről?

 Kattints ide és legközelebb már az emailjeid között találkozunk!

 

Blog, Jó élet, Mindfulness

Hűtőmágnes helyett