Alapfokú jóganyelvvizsga, szavak a jóga világából

Kedvenc (0)

Miért fontos, hogy értsd?

Enélkül a blog nélkül is el tudod mormolni az óra végén a namastét és elstartolni az öltözőbe, de ígérem teljesen más érzés lesz, ha tudod mit jelent.
A következő szavakat majdnem biztosan hallani fogod, ha elkezdesz jógázni ez a bejegyzés pedig segít majd, hogy átérezd, megértsd és szükség szerint helyesen használd őket!

Jóga

Kezdjük az alapoknál!

Szanszkrit eredetű szó, jelentése egyesíteni, összekötni, igába fogni.

A szó jelenti a test, tudat és lélek egyesülését, azaz a személyes kiteljesülést, de az istenivel való összekapcsolódást is. A jógikus irodalom szerint a jóga gyakorlásával megismerjük saját eredeti önvalónkat. Tudsz ennél szebbet?

Az igába fogás jelentése pedig elsősorban a figyelmünkre és a tudatunkra vonatkozik, hiszen ezeket akkor tudjuk irányítani és javunkra fordítani, ha megtanuljuk őket kontrollálni.

Mondj vele egy mondatot!

Mióta tudom mit jelent a jóga, már nem gondolok rá nyújtásként.

Mantra

A mantrák hangok, szavak, kifejezések vagy mondatok, amelyeket az órák elején, sok esetben a végén ismételgetünk együtt. A másik gyakori használatuk, amikor meditáció során ismételjük őket magunkban és ezzel fókuszálni a figyelmünket.

Mondj vele egy mondatot!

A mai meditációs mantrám ez lesz:  Elég vagyok.

Om

Om vagy aumként is ismert és gyakran hallhatod az órákon. A jógában úgy tartják ez a hang az univerzum hangja, az első hang, ami valaha felcsendült. Az egész univerzum, egyetlen mantrában. Az ismétlése egy módja annak, hogy kapcsolódj az univerzumhoz a gyakorlásod során. Amikor együtt hallatjuk és összeforr a hangunk egy közös rezgéssé megélheted azt, hogy egy vagy mindenkivel és a körülötted lévő univerzummal.

Mondj vele egy mondatot!

Ma az om mantra ismétlése segített megérkeznem a jelenbe és megnyugodnom az óra elején.

Ászana

A jógapózokat, azaz a fizikai gyakorlás elemeit hívjuk így.

Mondj vele egy mondatot!

A lefelé néző kutya egy olyan ászana, amelyiknél különösen kell figyelned, hogy aktívan dolgozzanak a karok és egyenes maradjon a hát!

Csakra

Energiaközpont. A jóga szerint a testünkben az életerő energiavezetékeken keresztül áramlik, ahol pedig ezek találkoznak ott energiaközpontok jönnek létre, ezek a csakrák. A csakrák feladata, hogy az energiaáramlást szabályozzák, így az életerő eljut mindenhová, ahol arra szükség van. Amikor valami nem működik jól az energiaáramlással az testi, lelki vagy fizikai betegséghez vezet, de légzőgyakorlatokkal és ászanákkal helyreállíthatod a csakrák működését. Emellett a csakrákhoz színeket, illatokat és kristályokat is társítanak, csupa varázslat!

Mondj vele egy mondatot!

A csakrák a kínai gyógyászatban az akupunktúrás pontoknak felelnek meg. 

Pránajáma

Légzőgyakorlatok. A prana életerőt, a jama pedig kiterjesztést jelent. Azaz az életenergiád kiterjesztését jelenti a légzőgyakorlatokon keresztül.

Mondj vele egy mondatot!

Ma egy új pránajámát tanulunk, ez a légzésszabályozás segít majd megnyugodnod stresszes helyzetekben.

Dristi

Tekintet. A tekintet fókuszálása egy adott pontra, amelynek nyugtató hatása lehet rád és meditáció során is segítheti a fókuszálást.

Mondj vele egy mondatot!

Ebben a pózban fókuszáld a dristidet a lábujjaidra!

Namaste

Tipikusan a jógaórák végén hallhatod, amikor a szívünk előtt imatartásba emeljük a kezünket és meghajolunk miközben azt mondjuk namaste. Szó szerint annyit tesz, a bennem lévő fény meghajol a benned lévő fény előtt. Szoktak erre úgy is hivatkozni, hogy ilyenkor elismerjük az isteni energiát, ami mindannyiunkban és minden minket körülvevő dologban is ott van. Egy összekötő erő, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig közös bennünk a különbözőségeink ellenére. Ez az egyik legkedvesebb rituálém a jóga világából.

Sok lesz a spiritualitás Eszter

Talán mostanra már tudjátok, hogy erős vonzalmam van a tudományosan megalapozott dolgok iránt és ehhez képest a fenti fogalmak közül sok elvontnak tűnhet. Itt is szeretném leszögezni, hogy a jóga nem egy vallás, sokkal inkább egy filozófia és abból kiteljesedő életmód. Az én oktatói hitvallásom szerint, ha bármelyik részét beengeded az életedbe megtapasztalhatod a csodáit és közelebb kerülhetsz magadhoz. A legkalandosabb önismereti utazás, amiben részem van.

Amikor mégis megkérdezik tőlem, hogy hiszek-e a csakrákban, kristályokban vagy az univerzális energiában, ami mindenkit összeköt mindig ugyanaz a válaszom. Nem az számít, hogy én hiszek-e benne, az számít te hiszel-e benne. Ha hiszel benne és szolgál téged akkor nem fontos, hogy az energiavezetékek nem látszanak a menedzserszűrésen. Ha segít más emberekhez kapcsolódnod, amikor azt mondod az óra végén, hogy namaste akkor ne érdekeljen, hogy ez az összekötő energia nem látható a szemnek. A megélésed számít. 

Namaste.

Blog, Jóga

Alapfokú jóganyelvvizsga, szavak a jóga világából