Valószínűleg nem vagy kiégve
Sok vállalattal dolgozhattam a dolgozóik mentális és fizikai egészsége kapcsán. Coaching, jóga, meditáció, mindfulness tréningek, de egy dolog közös: szinte minden tréningen elhangzott, hogy ‘én bizony ki vagyok égve’.
Az orvosok, akikkel kollaborálunk eközben örömmel szokták elújságolni, hogy a kiégéssel felbukkannó páciensek többnyire inkább kimerültek, eszköztelenek a stresszkezelésben vagy az érzelemszabályozásban. Ilyenkor szokták hozzám küldeni őket. Ők pedig láthatólag csalódottan érkeznek, amiért nincs kiégésük.
No nem azért, mert szeretnének rosszabbul lenni, úgy hiszem sokkal inkább azért, mert így végre engedélyt kapnának változtatni. Egy diagnosztizált kiégés már ‘elég jó’ ok átgondolni, újratervezni, dolgozni magunkon, míg a ‘mezei’ fáradtság, krónikus stressz vagy alvászavar sokaknak (vagy éppen a környezetüknek, akik ezt normalizálják) kevésnek érződik egy újrakalibráláshoz.
Az Egészségügyi Világszervezet a kiégést foglalkozási jelenségként ismeri el. A kiégés a fizikai, szellemi és érzelmi kimerültség állapota. Az ide vezető út krónikus stresszel és nem szűnő nyomással van kikövezve. A leggyakoribb tünetei között pedig ott szerepel az állandó kimerültség, reménytelenség, alvászavar, fókuszálási nehézség és túlterheltségérzet.
Ide muszáj beszúrnom, hogy a rövid távon jelentkező stressz nem ártalmas. Az egészéges szervezet minden eszközzel fel van ruházva ahhoz, hogy ezzel megbirkózzon anélkül, hogy később a fizikai, lelki vagy mentális egészségünkre hatna. Sőt, a stressz a túlélésünk záloga! Jelzi, amikor valami veszélyes, túláradó vagy éppen átlépi a határainkat. Ha valaki stresszmentességet ígér neked bátran sprintelj a másik irányba, hiszen ilyen nem létezik és ha mégis megvalósul azt jelenti, hogy az egyik legfontosabb túlélési és jelzőrendszered lekapcsolásával kecsegtet. Ha úgy tetszik a stressz az a barátod, aki először szól, hogy rossz az irány (még ha te ezt nem is hallod ezt szívesen) és akkor is képviseli az érdekeidet, amikor te magad nem tudod. Kezdd el megkedvelni!
A krónikus, azaz tartósan fennálló stressz azonban más. Olyan terhet ró a szervezetünkre, ami a kiégésen túl hozzájárulhat szív- és érrendszeri betegségek, alvászavar- ezzel együtt a test megújulási és gyógyulási folyamatainak romlása- és a depresszió kialakulásához is. A stressz kis dózisban szükséges, nagy dózisban rombol.
Tehát amikor kiégésről beszélünk nem csak a munkahelyi kultúráról, elvárásokról és strukturális keretekről van szó, amiben az egyén működik, de a saját képességéről is a megbirkózásra a felmerülő stresszhelyzetekkel.
A legtöbb ember, akivel találkozom, az iskolában megtanulta a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de a stressz kezelésének módszereit nem. Évtizedek oktatása és szó sem esett a szimpatikus idegrendszerről, semmi magyarázat a stresszes megbeszélés okozta gyomorfájásra, nincs válasz arra, hogy az a kolléga miért nem tudja abbahagyni az ujjaival való dobolást, amikor forró a vita. Pedig mindez lehet stressz.
Eközben a vállalatok egyszerre menedzselik a gazdaság hullámzását, az irodát, a célokat, és néha a zárt ajtók mögött beszélgetve felbukkan a „felelősség” szó. Miért a mi feladatunk munkáltatóként megoldani ezt? Nem mindenkinek a saját felelőssége, hogy menedzselje a stresszt és kihívásokat, amiket vállalt a pozíciójával? Gondolhatod, hogy ez a munkavállaló felelőssége, de ez nem változtat azon, hogy a te problémád is.
A Gallup által a témában közzétett tanulmány kiemelte, hogy azok a munkavállalók, akik a munkahelyükön kiégést tapasztalnak, 2,6-szor nagyobb valószínűséggel keresnek aktívan másik munkahelyet (és akkor általában az éves fizetésük 10-30%-ára van szükség, hogy pótolják őket és az új embert beillesszék a szervezetbe), 63%-kal nagyobb valószínűséggel vesznek ki betegszabadságot és 13%-kal kevésbé bíznak a teljesítményükben, ami rontja a proaktivitásukat. Ez csak egy kutatás a sokból, de nem találtam olyat, amely azt állítaná, hogy a krónikus stresszel küzdő emberek jobban teljesítenek munkában vagy azon kívül.
Talán látod már hova tartunk. A hatékony stresszkezelés közös érdek és közös feladat, amiben benne van a lehetőség, hogy valami több legyen.
Én ugyan nem vagyok a Gallup, de amikor cégeknek tartok stresszkezeléshez kapcsolódó képzéseket az ott ülő emberek érzik, hogy munkaadóként törődsz velük. Pontosan tudják, hogy nem álltál meg az abszolút minimumnál, amikor a felépítésükről van szó. Megértik, hogy ez egy másik értékesítési képzés is lehetne, de az alkalmazójuk úgy döntött, hogy olyasmire képezi őket, ami az életben is hasznukra válik, és ez az élet történhet az irodában vagy azon kívül. Igen, a kiégés megelőzése, a stresszkezelésből elmaradt leckék pótlása a mi közös problémánk, de tudod mi még?
A közös lehetőségünk. Arra, hogy jobb csapattá váljunk, bizalmat építsünk és egy fenntartható és egészséges helyről érjük el a célokat, amik előttünk vannak.
Ez a bejegyzés a Portfólió oldalán is megjelent, itt találod
Források:
https://mentalhealth-uk.org/burnout/
https://www.gallup.com/workplace/288539/employee-burnout-biggest-myth.aspx
https://www.gallup.com/workplace/237059/employee-burnout-part-main-causes.aspx