Az önmagaddal való barátság egyik alapja az a mód, ahogyan beszélsz magaddal. Senki mással nem beszélsz ennyit, ez

a diskurzus folyamatos. Sokszor észrevétlenül kommentálod a saját teljesítményed, minősíted magad, ráerősítesz azokra a hiedelmekre, amelyek azt súgják:

nem tudom,

nem megy,

nem nekem való.

Az erőszakmentes kommunikáció módszertanát Marshall Rosenberg klinikai szakpszichológus fejlesztette ki. A kiindulási gondolatot az ahimsa, a nem ártás elve adta, amely a jógában is az egyik etikai iránymutatás: elhagyni az erőszakot, hogy elkezdődhessen a szeretet.

Az erőszakmentes kommunikáció célja, hogy az életet szolgálja, és kapcsolatot teremtsen.

Mennyire szép ez! Az életet szolgálja, azaz nem pusztít. Kapcsolatot teremt, és nem lenyom, kontrollál, limitál, hanem összeköt. Az erőszakos kommunikáció ezzel szemben az, ami az embereket a belső motivációjukról a külső motiváltság felé tereli. Ezek azok a helyzetek, amelyekben azt érezzük, fenyegetve vagyunk, büntetésre számíthatunk, ha nem préseljük bele magunkat a helyzet adta elvárásokba. Ez a büntetés sok formát ölthet: lehet kirekesztés egy közösségből, elutasítás, megkérdőjelezés, bármi, ami számodra fájdalmasnak érződik.

Mi magunk is tudjuk ezt alkalmazni önmagunkon. Etetjük vele a megfelelési kényszerünket, összehúzzuk magunkat, hogy beleférjünk valakinek a rólunk alkotott elképzeléseibe, besöpörjük a fiókba az értékeinket, ha úgy érezzük, nem fogadnák jól őket. Magunkra kiabáljuk, hogy nem itt, nem most, maradj csendben, igazodj, simulj. Belesúgjuk a saját fülünkbe, milyen rosszra számíthatunk, ha tökéletlenek vagyunk, és vonzó ígéreteket teszünk annak érdekében, hogy rávegyük magunkat dolgokra, amelyektől amúgy ódzkodunk.

Ezáltal gyakran elveszítjük a kapcsolatot a saját motivációnkkal is. Amikor túl sokszor bukkan fel ez az erőszakos hang bennünk, nem hallani, mit is akarunk, kik is vagyunk valójában.

Tudod, mi az erőszakmentes kommunikáció első szabálya?

Hogy magadon kezdd a gyakorlást! Talán éppen ezért, hiszen az erőszakos kommunikációt is többnyire magunkon kezdjük. Olyan dolgokat kiabálunk magunkra, amilyeneket a legvadabb pillanatainkban sem mondanánk másoknak. Ideje felváltani ezt egy gyengédebb hanggal.

Az erőszakmentes kommunikációnak négy alapelve van:

1. Az objektív megfigyelés
2. Az érzések elismerése
3. A szükségletek azonosítása
4. Az érthetően, pozitívan és konkrétan megfogalmazott kérések

Most pedig együtt végigsétálunk rajtuk. Gondolj vissza egy helyzetre, amikor méltatlanul szóltál magadhoz. Becsmérlőn, bántón vagy egyszerűen csak olyan módon, hogy az nem az életet és az önmagaddal való kapcsolódást segítette. Kezek a tollon, már kezdjük is!

Négy megállóval fogjuk megvizsgálni ezt a tapasztalatot. A következőkre nem lesz szükség: ítélkezés, önostorozás, cinikus kommentek. Ezeket nyugodtan hagyd a gyakorlat ajtajában.

MEGFIGYELÉSEK

Írd le a helyzetet tárgyszerűen és ítéletmentesen, ne vonj le következtetéseket, csak dokumentáld mindazt, ami történt, mielőtt ez a belső monológ útnak indult. Ez a lépés a különbség a „megint egy szerencsétlen voltam” és a „megpróbáltam, és nem sikerült” között. Míg az előbbi egy ítélet, az utóbbi pusztán ténymegállapítás. Tudom, hogy őrülten nehéz. Talán átitatták ezt a helyzetet nehéz érzések, pecsétet nyomtak rá ismétlődő reakciók, mégis próbáld meg kihámozni belőle a tényeket.

ÉRZÉSEK

Nevezd meg az érzéseket, amelyek felbukkantak benned a szituáció kapcsán! Talán azt is meg tudod nevezni, hol vannak ezek a megélések a testedben. Lehet, hogy az elszoruló torkod vagy a felhúzott vállad emlékeztet rájuk még most is, amikor csupán visszagondolsz rájuk.

Ennek a lépésnek a célja, hogy tudatosítsd azt, ahogyan a fizikai test a lelki folyamatokra reagál, így a jövőben hamarabb észreveszed majd, amikor piros zászlókat lenget. A test is beszél hozzád. A mindennapi „viselkedj normálisan” részeként ezeket a reakciókat sokszor annyira lenémítjuk, hogy csak akkor veszünk róluk tudomást, amikor a test már betegséggel vagy fájdalommal jelez.

SZÜKSÉGLETEK

Milyen szükségletek lapulnak ezek mögött az érzések mögött? Talán több elismerésre vágytál volna abban a helyzetben, ám mivel azt nem kaptad meg, megkérdőjelezted önmagad. Talán úgy érezted, kihúzták alólad a talajt, és szeretted volna visszakapni a kontrollt, ez azonban önhibáztatásba torkollt.

A szükségleteid kérdése azért fontos, mert bár sokszor érezzük, hogy valami nem oké, gyakran nem jutunk el odáig, hogy megfogalmazzuk (legalább magunknak), mi volt sok, vagy mi az, ami hiányzott. Ha pedig ez nem történik meg, a véletlenre bízzuk magunkat. A véletlen néha elképesztően jó fej, de a te tudatosságodban jobban bízom.

KÉRÉS

Mit kérsz, vagy mire törekszel, amikor hasonló szituáció adódik?

A saját magadnak szóló kéréseidet pozitívan, konstruktívan és specifikusan fejezd ki. Fogalmazd meg, mire lett volna szükséged magadtól, és amikor legközelebb hasonló helyzetbe kerülsz, törekedj is arra, amit megfogalmaztál.

Tessék megnyugodni, ezt a könyvet még mindig nem valami tökéletes lény írta! Máig előfordul, hogy nem tudom erőszakmentesen tartani a magammal való kommunikációt.

Kicsúszik egy csúnya megdorgálás, egy undok odacsípés. Azt azonban tudom, hogy annyira már vagyok jó barátja magamnak, hogy dolgozhatunk ezen együtt, én önmagammal. Hiszen a jó barátok nem tökéletesek, csak a szeretetük hibátlan. Épp, mint a tiéd.